Az egész napom heverészéssel, TV nézéssel, olvasással, és evéssel telt.
Most, így estefele viszont előjött a rossz közérzetem.. Az egész napomat ellustultam, ideje már felöltözni és lemenni kutyát sétáltatni.
Gyorsan kiszaladtam a fürdőszobába, rendbe tettem az arcomat, kifésültem a hajamat, majd felöltöztem. Megfogtam a kutya pórázát, füttyentettem egyet, és Joker máris ott termett előttem. Mosolyogva szóltam hozzá:
- Szép vagy, mondhatom! A póráz csörgését meghallod, de ha hívlak, az istenért sem vagy képes megmozdulni! - magyaráztam neki egyre nagyobb mosollyal az arcomon.
Joker válaszként ugatott egyet, majd elkezdett ide-oda ugrálni, jelezvén, hogy idő van, indulni kéne. Szóltam anyunak, hogy nem sokára jövök, ezután rátettem a kutyára a pórázt. Ahogy kiléptem az ajtón, megcsapott a hideg. Előjött az amolyan "ajaj, lassan tél van.. ajaj, akkor lassan Karácsony! HAJAJ, nem kéne bevásárolni?" érzés.
Joker vidáman ugrándozott előttem, mint egy szelíd bárányka. Vicces, hogy pont az 50 kilós, kan rottweiler kutyám képes ilyenekre. Lassan sétálgattunk, de végül kiértünk "A Parkba", arra a helyre, ami az én szívemhez nagyon közel áll. Itt elengedhettem Joker-t, és míg ő vidáman szaladgált, én leültem egy padra. Próbáltam feleleveníteni a régi emlékeket, de sokat nem kellett törnöm magam, hisz jöttek azok maguktól is.. Az első kép, ami felderengett lelki szemeim előtt, az körülbelül 6 éves koromban lehetett. Anyuval fogócskáztam a friss füvön, és a nagypapám fotózott minket. A soron következő emlékek közül a második, ami eszembe jutott, az az volt, amikor Papával boldogan homokoztunk, csúszdáztunk és labdáztunk a Park játszótéri részén. Emlékszem, a nagymamám ilyenkor mindig leült erre a padra, amin most én ülök, és angolosan iszogatta a gőzölgő teáját. A nosztalgiázásból Joker és egy másik kutya ébresztett fel. Féltem, hogy valami fog történni, de szerencsére csak szagolgatták egymást, majd a másik kutyus továbberedt a gazdája után. Ekkor eldobtam Joker labdáját, ő utána szaladt, lefeküdt és elkezdte rágcsálni. Elővettem a telefonomat, majd hosszas keresgélés után megtaláltam a fülhallgatómat is. Mivel sötét volt, így negyed óráig elszórakoztam ezen kettő összekapcsolásával, de amikor sikerült, végre hallgathattam zenét. Sorra jöttek a depressziósnál depressziósabb zenék, én meg újra átértékeltem magamban az életem értelmét, mire rájöttem, hogy mennyire elsínylettem.. Pedig kiskoromban annyira boldog ember voltam. Sok barátom volt, mindig játszottunk, még felsőben is elvoltunk.. Igaz, gimnáziumban már sokat romlott a helyzet. Ahol először kezdtem, egy rettentően sznob társaság volt, és elhitettek velem olyan dolgokat magamról (bizony-bizony, magamról!), amik egyáltalán nem voltak igazak. Pl. csöppnyit sem vagyok egy hájas disznó, kicsit sem vagyok igénytelen, és ha nem is olyan különlegesen szép az arcom, de annyira ronda azért nem vagyok.. Legalábbis, remélem mások nem így gondolják. Aztán, amikor rettenetesen összetörtem miattuk, átmentem egy másik gimibe. Itt mindenki kedves volt velem, találtam barátokat, sőt, az önbizalmam is helyreállt. Viszont volt pár srác, akik rendszeresen zaklattak.. Ezek mellett természetesen ott volt anyu is, aki szinte "terrorizált", ha illik így kifejeznem magamat. Most viszont minden rendben.. Anyu jófej, gimibe már nem járok, igen, ezeken kívül egyedül vagyok. Talán ez a probléma.. Hát persze! Halálra unom magamat. A munkahelyemen az emberek taplók, legalábbis velem, egymással természetesen nem. Viszont, visszatérve anyura.. Mostanában olyan furcsa. Nem arra értem, hogy 19 év után végre megnyílt nekem, hanem leginkább arra, hogy olyan, mintha valamit nagyon titkolna. Ameddig ezen gondolatsereg felvonult az elmémben, rájöttem, hogy igazából odafagytam a padra. Joker még mindig el játszodozott a labdájával, de amikor felálltam és füttyentettem neki, azonnal odajött hozzám a labdával a szájában. Azt elvettem tőle, rátettem a pórázt, és átszellemülten ballagtunk hazafelé. Mivel kicsit elment az idő - körülbelül 22:45 lehetett már - amikor hazaértem, anyu már aludt. Halkan levettem a kabátomat és csizmámat, majd még csendesebben felbaktattam a szobámba, közben pedig az új kedvenc számomat dúdolgattam. A szám egyébként egy lassabb, inkább elgondolkodtatóbb kategóriába sorolható muzsika volt. Sokszor van ilyenekhez kedvem, főleg mostanában.. A mai nap alkalmával viszont rádöbbentem valamire: Magányos és furcsa vagyok. Nincsenek barátaim, se közeli ismerőseim, akikkel úgy jobban kijöhetnék. Csak anyám, és Joker. Még az apukámat sem ismertem. Biztos előre látta, milyen világi nyomorék lánya lesz - ezért ment el. Na jó, visszatérve az eredeti témára, ezen könnyen változtathatnék, ha mondjuk eljárnék klubbokba, koncertekre, nem? Meg kéne próbálni, hiszen veszteni valóm nem igazán van. Elmélkedve indultam a fürdőszobába, hogy lezuhanyozzak és fogat mossak. Amikor a zuhanyzással végeztem, sikeresen elcsúsztam a vizes kövön, és szitkozódva keltem fel. Meglepődtem volna, ha a mai nap alkalmával nem történik velem semmi ilyesmi, így most már teljesnek érezhettem magamat.. Ami azt illeti, gazdagodtam egy sajgó hátsóféllel.. Fogmosás közben tovább siránkozhattam, míg végül meguntam magamat, és lefeküdtem aludni..
Bocsánatotokért esedezünk, hogy ez a rész talán több, mint egy hónapos késéssel érkezett, de ennek talán egyedül az az oka, hogy mindketten elfoglaltak vagyunk, de ahogy erőnk engedi, írjuk a következő részeket. Köszönjük a megértéseteket! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése