~3. Rész • Korai ébredés~

Az éjszakám hosszú volt. Túl hosszú. Mindenesetre nekem annak tűnt, mivel 5 nyugodt percem sem volt. Olyan rémképek jelentek meg előttem, amelyek nem hagytak nyugodni és forró lángokként perzselték amúgy is zsongó elmémet.
Hajnalban zihálva, verejtékezve és könnyes szemekkel ébredtem.
Pillantásom az ablakra kúszott és megláttam, hogy visszataszító köd veszi körül egész Holmes Chapelt. Az utcai világítás sűrű, már-már fagyos ködöt világított meg.
Benyomtam a gombot a telefonomon, hogy megnézzem az időt. 4:01. Fasza. Esélytelen, hogy jól kialudjam magam.
Mély levegőt vettem és a fejemre húztam a takarót, miután ittam az éjjeli szekrényemen álló hatalmas pohárból.
Igyekeztem visszaaludni, kevés sikerrel.
Semmiképpen nem tudtam visszalépni abba a tudattalan állapotba, amely annyira kellemes. Próbáltam számolgatni a sokak által ismert fehér báránykákat, akik kerítéseken ugrálnak át; sikertelenül. Próbáltam lassan lélegezni, közben valami lassú, altató hatású dalt dúdolgatni, de ez a kísérlet is sikertelenül végződött.
Értelmetlennek éreztem, hogy további kísérletekkel próbálkozzam. Feküdtem még egy darabig, majd felültem az ágy szélére. Pislogtam néhányat és ismételten megnyomtam a telefonom gombját. Az óra ezúttal 5:33-at mutatott. Felnyögtem és felálltam.
Lassú, öreges lépésekkel csoszogtam le a nappaliba a kis piros mamuszomban, ami a lábamon volt.
Nagy ásítások mellett csináltam magamnak kávét, majd a nappali felé vettem az irányt, ahol leültem a fotelba.
-Szia Diana - hallottam meg anyám hangját, amitől úgy megijedtem, hogy felpattantam a helyemről.
-Basszus! Csak te vagy? A frászt hoztad rám! - ültem vissza.
-Csak én. Hogy hogy ilyen korán fent vagy? - kérdezte csodálkozva. Még mindig olyan furcsa, hogy nem lekezelően beszél velem, hanem emberszámba vesz...
-Ugyan ezt a kérdést én is feltehetném neked. Amúgy valamiért már másfél órája ébren vagyok. Csak most jöttem le. Te? - folytattam a beszélgetést vele.
-Fáj a fejem - mosolygott rám halványan.
-Hozzak valami gyógyszert? - kérdeztem.
-Nem kell, köszönöm. Ezen nem segít semmi - pislogott gyengén.
Ezt nem értettem, de belül valami rosszat éreztem ezzel kapcsolatban.
-Ma nem kell bemennem dolgozni! De jóó! - dőltem hátra kényelmesen.
-Hogy hogy?
-Ma szabadságon van a főnök és úgy döntött, hogy mindenkit szabadságra küld. Szóval ma a munkahelyem is zarva. Jövő hét ilyenkor kell majd visszamennem dolgozni. Muhahaaa! - örültem magamnak.
-Nos, ez egy jó dolog kicsim - vigyorodott el anyu.
Belekortyoltam a kávémba és felsóhajtottam.
-Még életemben nem keltem fel magamtól ilyen korán - ásítottam.
-Nehogy azt hidd! Mikor csecsemő voltál sportot űztél abból, hogy hajnalba visítozni kezdtél és addig nem voltál hajlandó megnyugodni, mig nem adtam a kezedbe valami csörömpölős játékot, amit folyamatosan csörögtettél, és így én nem tudtam elaludni. Egy élmény volt - nevetett halkan.
-Legalább már kinőttem azt az időszakot - kuncogtam és ismét beleittam a kávémba.
Innentől egy darabig csak csöndben ültünk és néztünk ki a fejünkből.
A reggel, vagy hajnal további része pedig elég unalmasan telt. Végre nem volt egész napos kiabálás, veszekedés, csapkodás, stb.  Végre nyugalom volt és csöppet sem volt feszült a levegő köztem és anyám között.

Ne haragudjatok, hogy ilyen későn hoztam a részt, de elég sok bonyodalom tett közre mostanában.  Remélem tetszett a fejezet, én és Cloud pedig nagyon büszkék vagyunk arra, hogy már 9 rendszeres olvasónk, 4 kommentünk és több, mint 400 megjelenítésünk van.
Hálásan köszönjük, hogy ennyien olvastok! 
Reméljük, ez a rész is megért egy pár komit! :) 
xxSzikraa.♥* & Cloud